Megyénkben az elmúlt 24 órában 8 anyagi káros közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök. Egy vezetőt pedig vér-vizelet mintavétel miatt elő kellett állítottak az egyenruhások.

A balesetek közül az egyik legkomolyabb a 44-es számú főút 7600-as méterénél történt 12 óra 50 perc körül. Egy 82 éves férfi az általa vezetett Ford Focusszal Kecskemét irányába közlekedett. Haladása során feltehetően későn vette észre az előtte haladó - balra kanyarodás miatt fékező - Opel Astrát, aminek nekiütközött. A balesetben nem történt személyi sérülés.

Koccanások napja Bács-Kiskunban
 

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!