A tűzoltósportnak régi hagyományai vannak országszerte, és a megyében is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyomány ápolására. A tűzoltósport nem csupán hagyomány, hanem a tűzoltóhivatás alapjellemzőjét, a csapatmunkát hivatott versenykeretek között erősíteni, tökéletesíteni. Az egyéni versenyszámok pedig lehetőséget teremtenek a precíz, pontos, jól begyakorolt feladatvégzés és e tudásra alapozott gyors végrehajtásban való megmérettetésre.

A versenyt Gáncsos László tű. alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelője nyitotta meg. A megnyitót követően a versenyzők bemelegítettek és elfoglalták állomáshelyüket.

Horoglétra-mászásnál a tűzoltók a létrával a kezükben odafutnak a mászóházhoz. Miután beakasztják a létrát az első emeleti ablakpárkányába, felfutnak a létrán, és beülnek az ablaknyílásba, ezt még kétszer megismétlik, melynek végén két lábra állva megérkeznek a harmadik emeletre.

Százméteres akadályfutásnál egy palánkhoz futnak, amit átugranak. Ezt követően két kézbevett tömlővel végigfutnak a gerendán és futás közben kigurítják és összekapcsolják a tömlőket. Az osztóhoz megérkezve csatlakoztatják őket, és a megszerelt sugárral befutnak a célba.

Négyszer százméteres váltóversenyben a feladat összetett, végrehajtása összehangolt munkát igényel. A csapat első tagja létrával a kezében felfut egy kisház tetejére, amin végigszalad, majd leugrik és sugárcsővel a kezében fut a váltótársa felé. A váltást követően a második versenyző is futva teszi meg a százméteres távot, miközben egy palánk nehezíti a továbbjutását. Amikor a versenyző leküzdötte ezt az akadályt, a csapat harmadik tagjának átadja a stafétát, azaz a sugárcsövet. A sugárcső átvételét követően a versenyző az előkészített tömlőkhöz szalad, melyekkel végigfut a gerendán és földet érve az osztóhoz csatlakoztatja. A váltó negyedik tagja ezután kapja meg a sugárcsövet. Az ő feladata porral oltó készülékkel egy tálcatüzet eloltani, majd sugárcsővel a kezében célba érni. 

A kismotorfecskendő-szerelési versenyszámban egy szabályos versenysugár-szerelést kell a versenyzőknek bemutatni úgy, hogy a víznyomást egy - a tűzoltók által a verseny keretében, részelemeiből összeállított – hordozható benzinmotoros tűzoltószivattyú biztosítja. Az időmérő szigorúan csak akkor áll meg, amikor a – tüzet jelképező - céltáblák jelzik a feltételezett tűz eloltását. Ebben a versenyszámban a gyorsaság mellett sokat számít a műszaki eszközök biztos kezelésének képessége is.